John Stevens
A legyőzhetetlen harcos

"Uesiba Morihei (1883-1969), a japán történelem egyik legnagyobb harcművész mestere egész életében a harcművészetek legbensőbb titkát kutatta. Meggyőződése volt, hogy ez a titok a két oldal: a fizikai és a szellemi rész egységében rejlik. Negyvenes éveiben már élő legendának számított - egyszerre négy-öt támadót dobott el, érzékelte a feléje tartó puskagolyó útját, egy ujjal szorította le a híres szumó-bajnokot -, hihetetlen képességeit számos kihívója tette próbára, de a "legyőzhetetlen harcost" senki sem tudta sarokba szorítani. Korlátokat nem ismerő testében azonban érzékeny és nyitott lélek lakozott. Már gyermekkorától kezdve fogékony volt a szellemi tanításokra, így nem meglepő, hogy érett fejjel az egyik legnagyobb ezoterikus sintó szekta, az Omoto-kjó tagja, majd vezetőjének személyi testőre lett. Igazi idealistaként részt vett egy mongóliai zarándoklatban; céljuk, hogy létrehozzák a Béke Királyságát, majdnem tragédiával zárult. Japánba való visszatérte után még intenzívebben edzett, míg végül beérett hosszú évtizedek munkájának gyümölcse: megalapította az Aikidot, azt a harcművészetet, mely nem az erőszakon és pusztításon, hanem a természet törvényein, az élet tiszteletén és szeretetén alapul."