Uesiba Morihei, O-sensei
(1883-1969)

Uesiba Morihei az aikidó megalapítója. Egyike a három nagy japán budó mesternek, ma "legyőzhetetlen harcosként" hivatkoznak rá. 

Ueshiba Morihei Tanabéban, Wakayama tartományban született 1883. december 14-én. Bár igen erõs és képzett harcmûvész õsök utóda volt, gyerekkorában sokat betegeskedett. Jóllehet késõbb emberfeletti tetteket vitt végbe, egész életén át kissé törékeny alkatú maradt. Gyermekkorában a kínai klasszikusok tanulmányozása mellett bepillantást nyert az ezoterikus buddhizmus, a singon rítusaiba is. Korán jelentkezõ vallásos érdeklõdése az évek során csak erõsödött. Tizenkét éves korában életútját meghatározó megrázkódtatás érte: az egyik éjszaka édesapját megtámadta egy csapat huligán, akiket politikai ellenfelei béreltek fel. Ekkor határozta el, hogy életét a budónak szenteli - hosszú évek kemény munkájával a klasszikus judo, a Shinkage-ryu kenjutsu (kardvívás) és a Tenshin Shin'yo-ryu ju-jutsu mestere lett. Katonai szolgálata alatt ismerkedett meg a Jagyu-ryu ju-jutsuval, a Hozoin-ryu lándzsavívással és a bajonettvívás mûvészetével is. Leszerelése után a kormány akkori programjába bekapcsolódva a távoli Hokkaidóra utazott 80 földmûvessel, hogy letelepedjen, és a semmibõl értéket teremtsen. Évek alatt a megpróbáltatások ellenére sikerült eredményt elérniük, és Morihei igen nagy tekintélyre tett szert Siratakiban. Hokkaidón találkozott budo szemléletét alapvetõen megváltoztató Takeda Sokaku Daitoryu ju-jutsu mesterrel, akinek dojot épített, és hû tanítványa lett. Késõbb, apja súlyos betegségének hírére azonban mindent felszámolt, és hazatért Tanabéba. Hazautazása során megállt Ayabéban, ahol egy karizmatikus sintó pap, Deguchi Onisaburo tanított. Õt kérte meg, hogy mondjon imát apja meggyógyulásáért. Ez a találkozás és Deguchi személye olyan mély nyomot hagyott benne, hogy késõbb visszatért és letelepedett Ayabéban, és az Omoto-kyo ("A Nagy Eredet Tana") szekta lelkes híve lett. Itt ismerte fel, hogy szellemi útja két pilléren nyugszik: a harcmûvészetek kemény gyakorlásán és a filozófiaivallási tanítások elmélyült tanulmányozásán. Deguchi szerzetessel való kapcsolata indította el az igazi budo XX. sz-i formájának, az Aikidónak a kialakítását. Az Omoto-kyo eszméitõl fellelkesülve 1924-ben személyi testõrként elkísérte Deguchit Belsõ Mongóliába, hogy megalapítsák a Béke Királyságát, egy igazi földi paradicsomot. Expedíciójuk majdnem tragédiával végzõdött. Visszatérte után egy tengerésztiszttel folytatott párbaj után érte el a satorit: elméjében megvilágosodott, hogy az igazi budo nem a pusztításon és romboláson, hanem minden élõ védelmén és a szereteten alapszik. Hírneve országszerte egyre nagyobb lett, Tokióban magas rangú államférfiak és katonák elõtt tartott bemutatót, késõbb edzéseket is. Kano Jigoro, a judo alapító nagymestere amikor meglátta Ueshiba sensei bemutatóját, "az ideális budónak" nevezte el, és saját tanítványait O-Senseihez küldte. 1931-ben Tokióban alapította meg központi dojóját, a Kobukant - jelentése: 'az igazság keresése az ember hétköznapi tudatszintjének meghaladásával' -, amit kezdetben a "Pokol Dojója" névvel illettek kemény, aszketikus edzései és elkötelezett tagjai miatt. Ezután Deguchi inspirálására létrejött a Budo Fejlesztõ Társaság, ahol Ueshiba sensei lett a fõinstruktor. Japán számos helyén - fõleg ott, ahol omoto-hívek éltek - dojók alakultak, és O-Sensei híre tovább terjedt. Ueshiba sensei életében - amely eddig is meglehetõsen különleges volt - 1940. december 14-én ismét jelentõs változás történt. Elmondása szerint álmában megjelent elõtte egy égi hírnök, aki az erények útján vezeti az embereket, és bejelentette, hogy a Sárkánykirály - az az isteni erõ, amely kiirtja a gonoszt, és békét hoz a világra - birtokába veszi a lelkét. Ez az élmény olyan megrázó hatást tett rá, hogy utána egy évig nagyon beteg lett. Felépülve O-Sensei égi küldetésnek tekintette az Aikidót, amit az emberiség javáért kell terjeszteni. 1942-ben, Japán II. világháborús politikáját elítélve visszavonult Iwamába. Addig a kormány által egyesített budo-stílusokba sorolták az Aiki Budót, amely a háborús propaganda részévé vált. Emiatt Ueshiba mester 1942. februárjától stílusát hivatalosan Aikidonak nevezte el. A vidéki élet O-Sensei életében ismét visszatérést jelentett a gyökerekhez. A földmûvelés, mint az életrõl való gondoskodás és a budo, mint az élet védelmezése egységes, egymást kiegészítõ életformája O-Senseit még tovább vitte elõre az Aikido útján. A II. világháború után az USA nyomására betiltották a harcmûvészetek gyakorlását, így a tokiói Hombu Dojo is Iwamába helyezõdött át, ahol Ueshiba mester továbbra is tanított. 1948-ban indulhattak el ismét az edzések Tokióban. Ettõl kezdve O-Sensei Aikidója útra kelt, hogy meghódítsa a világot. 1969. április 26-án hunyt el Ueshiba Morihei, az Aikido alapítója. Tanítványainak átadott utolsó tanítása így szólt: "Az Aikido az egész világé. Sohase gyakoroljátok öncélúan, mindig csak a másik emberért." Halála után a császár az Aikido megalapításáért a Szent Kincs érdemrenddel tüntette ki. Az iwamai Aikiszentélyben tiszteletére minden évben emlékszertartásra kerül sor.